Erdélyi kirándulás 2009. október

2. nap


Egy kiadós reggeli után elindultunk a város további felderítésére. A nap szomorú híre az volt, hogy a Bolyai múzeum zárva van, így az oda tervezett látogatást el kellett felejteni (először még úgy tudtuk, hogy csak pár napig van zárva; de később kiderült, hogy még egy hónapig legalább lehetetlen bejutni látogatóként). Ettől függetlenül a nap további programját nem borította fel semmi; sőt, sikerült is pár újat felvenni a repertoárba.
Mindenek előtt a reggeli után elsőnek Bolyai sírját kerestük fel, ahol Pifta helyett Bazsi tartott egy kis előadást Bolyairól és az életművéről. Ha pedig az előadás után már a temetőben voltunk, akkor szétnéztünk a sírok között is.
A délelőtti program folytatásaként benéztünk a várba (ha már ott volt, és a központ felé mindig mellette mentünk el); majd a központban benéztünk a Kultúrpalotába, illetve a városháza tornyába sétáltunk fel, és néztük meg a város látképét, valamint megvizsgáltuk a harangokat. Lefelé a kedves vezetőnk még egy kis történetet is mesélt a város egyik nagy emberéről (sajnos a neve számomra a feledés homályába veszett).
A kis kirándulás után egy 'szabadon választott' ebéd következett (2-3 csoportra oszolva lett választva egy-egy szimpatikus kajálda, ahol a szabadon választott ételét fogyasztotta el mindenki), aminek a végén elindultunk a szálláshelyre összepakolni, és felkészülni az Ivóba vezető útra. Ugyan a szálláson összességében akadt némi gond (nem kaptunk desszertet, pedig volt rendelve; illetve a fizetéssel is volt némi intézésbeli probléma), de végül csak elhagytuk a sokadik emeleti, hátsó, padlástéri ráépítéses szobáinkat minden különösebb esemény nélkül.
Útközben megálltunk egy kis bevásárlásra a helyi Auchan-ban; illetve egy kedves kis főzőhagyma-fonat vásárlási lehetőségnél; valamint találkoztunk pár érdekes közúthasználóval (lásd a képeken). J Ivóba érkezéskor a falu szélén lévő kiskocsmához mentünk, mivel addig tudott eljutni a busz (így itt is szállt meg a sofőrünk). Itt már vártak minket az eddig távolmaradók, és készültek a fogadásunkra. A helyi szokás szerint welcome-drink gyanánt áfonyapálinkát (vagy inkább áfonyalikőrt) fogyasztottunk (volt, aki repetázott is), majd átszálltunk a terepjárókba, és elindultunk a szállásunk felé. Természetesen(?) útközben a helyi erők megállítottak minket, majd egy útközbeni üdvözlő bort kellett meginni (a beszélgetés közben megtudtuk, hogy mi az a pityóka- és a fenyőbor: az adott árut elviszik a szomszéd faluba, és ott borra cserélik). Amíg elálltuk az utat, jött szembe egy másik autó, és a helyi életfelfogást példázandó kicsit vártak, majd odajöttek megnézni, hogy miért nem megyünk arrébb - amikor meglátták az üdvözlő italozást, és megtudták, hogy magyarországi magyarok vagyunk, kicsit beszálltak ők is, majd minden siettetés nélkül visszaültek a kocsijukba, és kényelmesen megvárták, amíg végzünk, és elindulunk. Hiába, a jó székely nem siet sehová, és inni mindig szeret. J Pepe házához érkezve a maradék csapat maradékát (akik nem jöttek le elénk) is üdvözöltük (újabb adag áfonyapálinka), majd Nassanyiék a vacsora utolsó fázisát kezdték el csinálni (a vacsi őzpörkölt volt zsemlegombóccal és galuskával, valamint áfonyaöntettel és gyümölcsös körettel). Eközben a társaság nekiállt lecuccolni (Pepe háza mellett a szomszédtól kölcsönkért házat is használtuk, mivel ennyien nem fértünk be a 'nyaralójába') majd biliárdozni, és az átjövő szomszédokkal ismerkedni (különösen említésre méltó Dénes bácsi, aki rendkívüli sztorikat tudott mesélni a székely mindennapokról).
A vacsora után a dézsa is fel lett avatva, melyben 10 körüli létszámmal tetőzött a rekord (még azóta is megy a vita a pontos létszámról J). A forró vízben a fáradt emberek ellazították magukat, és első naphoz méltóan az áfonyapálinkából olyan mennyiséget fogyasztottunk, amire még Pepe sem számított (utórendelésként még este lement újabb adagokért a kocsmába, mert igencsak gyorsan elfogyott a házban lévő készlet). A vizes buli után már érezhetően csípős hőmérséklet mellett ment el aludni a legvégéig kitartó pár ember.