A szokásos reggeli, a leutazásos herce-hurca és a buszra felszállás után a mai napra természeti látnivalók voltak tervbe véve (az előző napi kulturálisak után). Ennek megfelelő volt az odaút is, hiszen a látvány már előre vetítette a kellemes napot a csodaszép környezetben.
A mai látnivalók közül kettő szinte egymás közvetlen közelében van (A Mohos láp és a Szent Anna tó), így ott kezdtünk. Mivel a Mohos láphoz csak vezetővel lehet menni; és mivel érkezésünk után nem sokkal indult is egy túra, így ezt vettük előre. A csoportunk elég nagy létszámú lett, mert az időközben beérkezett újabb turistabuszok utasai is csatlakoztak hozzánk a vezető-várás nemes feladatához. Az indulás előtt kiderült, hogy van egy kisebb létszámú (~15 fő) román csoport is, így őket előre vették, és külön vezetővel mentek végig. Amikor a román csoport eltűnt a láp fái között, akkor indultunk mi is. A vezetővel nagyon jól jártunk, hiszen vicces és történetekből kifogyhatatlan volt; így nem csak a gyerekek igyekeztek hozzá minél közelebb kerülni. J A tőzeglápig vezető úton a füveken kívül nem maradt meg más; a láp szélén pedig a fenyők voltak az urak. Aztán minél beljebb mentünk, annál ritkábbak és kisebbek voltak ezek, míg a végén már csak a legkisebb, legkönnyebb növények maradhattak a lápi tengerszemek közvetlen közelében. Az út is ennek megfelelően volt kialakítva: még a láp legelején simán haladtunk a földön, aztán a látnivalók környékén pallós sétány-szerűség volt a talpunk alatt, míg a távolságokat egy rönkös lépcsőszerű megoldással szeltük át. Szerencsére medvékkel nem, csak friss medvenyomokkal találkoztunk egy-két alkalommal, így minden különösebb gond nélkül túléltük ezt a kis túrát. J
A visszaérkezés után egy gyors frissítő, majd irány a ~1-1,5 km-re lévő Szent Anna tó. Az odaút egy kiépített (bár itt-ott hiányos) aszfaltúton volt, de ezt ellensúlyozta maga az erdő hangulata.
A tónál a társaság egy része lepihent, egy másik része felfedezte a közvetlen környéket, míg a harmadik része elindult egy tó körüli túrára. Ezen harmadik csoportnak volt rá fél órája, hogy megkerülje a tavat, mert arra az időre lett kitűzve a visszaindulás időpontja - és bár sok helyen volt megállás fényképezkedni, de így is szinte teljesen pontos volt a megérkezés (1 perccel előbb voltunk ott, mint a kiadott fél óra).
A visszakapaszkodás nem ment olyan gyorsan mindenkinek, mint a lefelé út; de végül csak összeverődtünk ismét; ahol egy kis ebéd, illetve folyadékpótlás után megint a buszt vettük célba, amivel a Torjai Büdös barlanghoz indultunk.
Egy épülő hotel bejárója előtti parkolóból indulva kezdtük meg a kaptatót (már aki jött, mert voltak, akik itt is inkább pihentek egyet). Az elején még szinte semmit nem éreztünk a büdösből, de a barlangokhoz közeledve egyre gyakrabban és egyre töményebben csapott meg minket a barlang névadója, a különböző szén- és kéndioxid gázok felhője; míg a barlang előtti részen már tömény koncentrátumban kaptuk.
Maga a barlang (legalábbis ami látogatható - hiszen a halálos gázszint alatti részen még folytatódik befelé) nem egy hatalmas méretű képződmény, de arra pont elég, hogy pár ember békésen elüldögélhessen, és gázkúrát vehessen különböző bajaira. A barlang használatához van mellékelve egy útmutató is (vagy az új kornak megfelelő nyelvezettel egy "User Guide"), hogy kiknek mennyi tartózkodás javasolt, és kiknek ellenjavallt a barlangban való tartózkodás (sajnos, erről a három fényképező ember értékelhető képet nem készített). Bár mi nem voltunk ott sokáig (5-10-15 perc volt az egyes emberek bent tartózkodási ideje), de a rajtunk lévő ruháknak ez is sok volt (erről nem írtak a tájékoztatóban). Ezek nagyon átvették a kén szagát, és bár nem volt különösebb gond ebből, mivel mindenkinek ilyen szaga volt; de azokat a pulcsikat, nadrágokat többet nem használtuk a kirándulás alatt, amiben benéztünk oda.
Mivel a nap már viszonylag alacsonyan állt, és még a vacsorához időben meg is kellett érkeznünk a Dagi vendéglőhöz; így el is indultunk hazafelé. Ennek ellenére még megálltunk Csíksomlyóban (az útközbeni gyors helyszín-váltások egyikeként), ahol egy össznépi toalett-látogatás után darabokra szakadt a társaság (szinte szó szerint, mert 2-3 fős csoportonként próbáltuk megkeresni a többieket, és megtudakolni, hogy mennyi időnk van, illetve milyen látnivalókat lehet(ne) megnézni). Végül két említésre méltó helyet említenék meg, amit valaki meglátogatott: az egyik kisebb csoport a Csíksomlyói búcsú helyszínéül szolgáló dombot tekintette meg, a másik helyszín pedig a csíksomlyói kegytemplom volt a híres Szűz Mária kegyszoborral. A szoborhoz az oltár melletti/mögötti lépcsőkön vezetett fel az út, de a szobor előtt tiszteletüket lerovók miatt nem kezdődött később az esti szentmise, így az első zsoltárok hangjai, és az istentiszteletet celebráló atya belépése alatt is voltak még az oltár környékén turisták.
A vacsorának helyet adó faluban (Zetelaka) az étkező (Dagi vendéglő) megtalálásáig volt egy kisebb túra (pláne, hogy el is tévedtünk), de ez csak arra volt jó, hogy még éhesebben kerüljünk be a számunkra előkészített asztalokhoz. Ezek nem voltak teljesen elszeparálva a helyiektől, így kicsit bele is pillanthattunk a székelyföldi magyarok életébe is, miközben vártuk az ételeinket, illetve miközben el is fogyasztottuk azokat.
Az este további része a már lassan megszokott volt: autózás a házig, dézsázás, biliárd, és egyebek. J