BVT XII.
2006.08.25-27.
Gemenc-Bárányfok



2006 elején úgy döntött a kuratórium, hogy a nagy létszámok, átfedések és egyéb okok miatt "szétszedi" a BGyT-t és a BVT-t, utóbbit áttéve augusztus végére. Talán emiatt, talán más miatt, de kevesebben jelentkeztek (és néhányan még a jelentkezők közül sem jöttek el, sajnos L). Viszont aki ott volt (mintegy 50-60 fő), nem panaszkodhatott: fergeteges buli volt!

A helyet Pepe szerezte, az eseményt is gyakorlatilag ő szervezte. Ezúton is köszi!

Pénteken napközben már történtek érdekes események, amiről krónikás csak hallomásból tud beszámolni, mindenesetre egy kicsiny, ám lelkes csapat vonattal közelítette meg a helyet, a hosszú utazás unalmát egy, max. két pálinkával törve meg J. Nem tudom, hogy köze van-e ehhez annak, hogy mikor megérkeztem, Fefe éppen aludt, és az este során is elég morózus volt J.

Azon este során, ami egyébként fantasztikus hangulatban telt el. Az "Old Bolyais Band" zenekar (csupa régi klubtag) adott koncertet.

A fantasztikus hangulatú bulin mindenki ropta...

Kivéve, aki nem, mert "mindig érheti az embert baleset" J.

Többen régen látott lelkesedéssel vetették belemagukat a partyba:

Ezúton is köszönet a zenekarnak a nagyszerű estéért, és hogy játszottak, ameddig bírták!
(A helyi állatvilág nem tudom, mit szólt a dologhoz, állítólag a gemenci szarvasok sűrű, tömött sorokban zarándokoltak messzebbre. Ez még nem is lett volna baj, de abból a két házból, ahol nem mi laktunk, másnapra kiköltöztek a lakók, így azokat is ki kellett szombat estére fizetni...)

A buli erőssége a Richter Gedeon Utóértékelő skálán "képileg":

Másnap reggel (na jó, délelőtt J) gyülekezett a megfáradt csapat egy jó hangulatú, ebéddel összekötött munkareggelire J. (A kaja egyébként végig nagyon finom volt, akik pedig nem rendeltek, bográcsoztak egy jóízűt).

Délután hajókáztunk a Duna-holtágban, láttunk több-kevesebb érdekes madarat (kinek mekkora szerencséje volt...), majd este ismét összegyűltünk egy partyra. Tálalásra került Kacsa utolérhetetlen harcsapörköltje tojásos nokedlivel, amit szegény egész délután főzött, több-kevesebb segítséggel...
A buli elején került átadásra a 2006 évi BOT (Bolyai Club Oszlopos Tagja) díj, amit Fityusz kapott. (2006 BOT) Maga az est kicsit szolídabbank indult, az előző éjjel következményeképp, de aztán belemelegedtünk… DJ Halál bevette magát a zenepultba, és hajnalig nyomta... (Rossznyelvek szerint még akkor is, mikor már csak ő volt egyedül J)

Vasárnap reggel már csak a feltápászkodás-összeszedelődzködés maradt... És ismét búcsút inthettünk egy jól sikerült Bolyais Világtalálkozónak... ahol többek között megtudtuk: Kacsa szeret a fürdőablakon bemászni, ezért Duda szerint a múzeumban látott kacsa-fogó hurkot célszerű a fürdőszoba-ablakok alá kihelyezni! J Mindig több az ember, ha tanul valamit!!!




Ui:
Ja igen, még arról, hogy a szállás is király volt, szép faházak, gondozott park, és minden ablak és terasz szúnyoghálóval felszerelve, bár így augusztus végén nem voltak "zümmögők". A baldachin viszont talán kissé túlzás volt, legalábbis egyeseknek (a képen Nassanyi és Kacsa):