Elkészült hát... Ez a könyv régi álmunkat váltja valóra. Többször terveztük már, hogy összegyûjtjük és kiadjuk a Budaörsi Napok alkalmából született dalainkat, amelyek oly sok örömet, vidámságot okoztak a közönségnek, és persze -minek is tagadjuk- nekünk is. Közismert dalok átiratai ezek, és általában a kollégium, a közélet görbe tükrét tartják elénk. Helyenként kemény kritikával, helyenként cinkos összekacsintással szólnak egyrészt a problémákról, a gondokról, furcsa helyzetekrõl, bánatról, vizsgákról, az Élet visszásságairól és fintorairól, másrészt sikerekrõl, élményekrõl, tettekrõl, egyszóval múltról, jelenrõl és -néha- a jövõrõl. Természetesen “speciális szemüvegen” keresztül nézik a világot, az egyetemista, a kollégista szemével. Ez egy olyan olvasónak, aki ezekben nem vett részt, furcsa és olykor szinte érthetetlen lehet, ezért pár szóval emlékezzünk meg arról, hogy mi is volt az a környezet, amelyben ezek a dalok születtek.
A Budaörsi Napok az ELTE Kõrösi Csoma Sándor Kollégiumának diáknapjai, ahol a különbözõ (általában karokhoz kötõdõ) kortescsapatok jelölteket indítanak, és harcba szállnak azért, hogy az õ kiszemeltjüket válassza meg a “tömeg” diákigazgatónak. Vasárnap éjféltõl igazi választási harc indul, plakátokkal, jelszavakkal, zászlókkal, büfékkel, újsággal, pólóval, szolgáltatásokkal, egyszóval mindennel, amit csak a csapatok kitalálnak. A jelöltek általában valamilyen “becenévvel” vagy szlogennel indulnak, ezt népszerûsítik a kortes tagjai a hét során. Hétfõtõl csütörtökig mindenkinek van egy kortesnapja, amelyre õ szervezi a programokat, este pedig mûsort ad a Lepényben, a kollégium nagytermében. Pénteken ún. gálamûsorok következnek, ahol minden csapatnak van max. egy órája a színpadon, ezután kerül sorra a szavazás. A választópolgárok a kollégium lakói, és amelyik jelöltre a legtöbb szavazatot adták, annak péntek éjjel a kollégium igazgatója átnyújtja a kollégium kulcsát, és vasárnap estig õ lesz a jelképes igazgató. Nagy megtiszteltetés ez, és mi büszkék vagyunk arra, hogy 1985 és 1989 között az öt alkalomból négyszer a Bolyai Club nyert, a mi jelöltünket választották meg. Késõbb aztán más idõk jöttek, megváltozott Magyarország élete, és ez a kollégiumot is érzékenyen érintette. Mások lettek azok az értékek, azok a normák, amikhez viszont mi ragaszkodtunk, ezért -és persze más okok miatt is- kevésbé népszerûek lettünk, és nem igazán a teljesítményünk szerint értékeltek bennünket az emberek. Így nyerni nem sikerült, de több ezen idõszakbeli teljesítményünkre akkor is büszkék lehetünk.
Nagyon röviden ennyit lehetett írni a BN-rõl. A nóták évenként csoportosítva vannak, és minden évet külön bevezetünk egy kis ismertetõvel, hogy néhány speciális utalás, néhány furcsa sor, néhány név érthetõ legyen a kívülálló olvasónak is. Ezek a bevezetõk kicsit személyes hangúak, hiszen én minden BN-en, amely a kötetben benne van, személyesen és általában tevékenyen vettem részt. Ez a tény talán indokolja a kissé “érzelmes” szövegrészeket is, legalábbis -remélem- elfogadhatóvá teszi a visszaemlékezéseket.
És végül ne feledkezzünk meg eme dalok másik nagy elõnyérõl is: tábortüzeknél, klubesteken, kirándulásokon remekül énekelhetõek, a jó hangulat biztosítékai. Ez talán a legfontosabb, ez a legkomolyabb oka annak, hogy ezt a gyûjteményes kötetet kiadtuk, hiszen ahhoz, hogy utódaink is “el tudják nótázni” ezeket a szerzeményeket, ismerniük kell a szöveget, amit már mi is -valljuk be- néha-néha elfelejtettünk. Ezért érte meg ezeket összegyûjteni, leírni. Kicsit olyan ez, mint a népdalkincs, amely szájról-szájra jár, de azért a gyûjtõk nélkül nehezebben maradt volna fent. A kollégiumban öt-hat év (na jó: hét-nyolc év) egy “emberöltõ”, és az, hogy ezen dalok jó része kb. tíz évet is “túlélt”, jól mutatja, hogy azért ezek “jó kis nóták” voltak, és nem csak az elfogultság mondatja ezt velünk. Legjobb példa erre a “Jó öreg Budi” c. szerzemény, amely már szinte indulóvá “nemesedett”.
Jó szórakozást hát a böngészéshez, és egyúttal köszönet azoknak, akik nélkül “eme könyvecske” nem jöhetett volna létre, elsõsorban Pateknak, aki összeírta a dalszövegeket. (Igazából persze elsõsorban a szerzõket és a “híres nagy csapat”-ot illeti meg a köszönet.) Csak remélni tudjuk, hogy tízegynehány év múlva megszületik a második kötet is, amely legalább ilyen tartalmas lesz, mint ez. Rajtunk nem múlik.
Szeretettel:
Ruff Péter (Rufi)
Budapest, ELTE KCSSK, 1997. június 3.