Először próbálunk nagyobb lélegzetű közös Bolyais kirándulást szervezni külföldre, méghozzá névadónk nyomába Erdélybe.
Miután ez nyilván több napos lehet csak, igyekeztünk valamilyen szünet köré "belőni". A tavaszi szünet a húsvét miatt
le lett szavazva, a nyár ugyebár elég esélytelen, maradt az őszi szünet (ill. az okt.23-i munkaszüneti nap).
Mindenképp közös "fílinget" szerettünk volna, ezért a buszt választottuk, kizárva az egyedi autókázásokat.
A terv mögé felsorakoztak támogatók is, így az Alapítvány is beszáll a költségekbe 72eFt-tal, valamint az első napot
leszámítva 4 éjszaka ingyen szállást kaptunk Ivó község területén. Ez három ház, ami kb. 30 fő számára biztosít
kényelmes szállást.
Az előzetes felmérés során több mint 40 fő jelezte komolyabb érdeklődését, ezért viszonylag szigorú feltételekkel
írtuk ki a túrát. (Mégsem lehet kint aludni, mert lejönnek a farkasok, és ez nem igazán vicc...) Szintén a
közvélemény-kutatás alapján nem Budapestről indulnánk a közös busszal, hanem Marosvásárhelyről, oda- és visszajutás
egyénileg (főleg repülő, de ki hogy akarja). Ez volt a többség igénye.
A gazdasági válság és sok más tényező azonban közbeszólt, és ténylegesen 18 fő jelentkezett. Ez a költségvetést nem
érinti, csupán a támogatás "per fő" összege romlik (azaz többet költünk egy főre a közösből, jelenleg ugye
4.800,-Ft-ot). És bár bizonyos szempontokból előnyös is a kisebb létszám (közös programokra indulás, kajálás, stb.),
mi mégis úgy gondoljuk, hogy mehetnénk többen... Bár "több ember => több álláspont => több vitatkozás", de hát hiába,
mi mazochisták vagyunk!...
...viszont okosak is J, ezért egyértelműen leírtuk, mit vállalunk
"ezért a pénzért", és mik a pontos peremfeltételek (mert azért ez nem egy nagyvisnyói kircsi... nem tudunk egyedi
igényeket kielégíteni).