Kedves Bolyais Gyerekek, Szülők!
Már csak néhány két hónap van a tábor kezdetéig, amit mindannyian nagyon várunk.
Az alábbiakban beszámolunk a szervezés jelen állásáról, valamint a táborral kapcsolatos tudnivalókról.
A szállást július 1. vasárnap 16 órától lehet elfoglalni. Vacsora 18 órától folyamatosan lesz, amíg mindenki meg nem érkezik.
Tábornyitó 20 órakor, addigra mindenkinek meg kellene érkezni. A tábor címe: Balatonlelle, Köztársaság út. 18.
A város központjában a gyógyszertár előtti körforgalomból a Balaton felé kell kijönni (itt van a vasútállomás is!),
és a vasúti síneken való áthajtás után közvetlenül jobbra kell fordulni. Innen kb. 100m-re van a tábor
(Zala és Bács-Kiskun Megyei Önkorm. Üdülője).
A szobabeosztás júniusban fog elkészülni, erről mindenki tájékoztatást kap a levelezőlistán. A szobák 3-ágyasak.
A tábor programja még kialakulóban van, most néhány szót erről is szólnánk. A hagyományos tábori programok mellett,
kiemelt helyet foglal el a hagyományos keddi kirándulás, ami az eddigi "buszos-sokatutazós" helyett a helyi lehetőségek kihasználásával
lett megszervezve. Délelőtt hajókirándulás (sétahajózás) a Balatonon, délután a balatonlellei
csokigyár meglátogatása szerepel a tervben. A csokigyárban kóstolni is lehet, a gyermekeink, ill. a nem fogyókúrázó felnőttek nagy örömére
J. Az időjárástól függően (nem strandidő esetén) ezután meglátogatjuk a boglári hegy tetején levő gömbkilátót.
Kiemelt program továbbá a csütörtöki záróest, szintén hagyományosnak mondható gyermek és felnőtt műsorokkal. A tavalyihoz hasonlóan terveink
szerint minden napról videó-felvételt készítünk, és lesznek a napi aktuális eseményekről készült "nagyon komoly" fényképes tablók.
A többi program is a hagyományokat követi, úgymint főzőverseny, sorverseny, kézműves foglakozás,
játszóház, stb. Itt kiemelném a homokszobor és homokvárépítő versenyt, ami a közvetlen vízparti hatalmas méretű homokozóban kerül megrendezésre.
Idén a pólók sem hagyományosan készülnek, hanem minden gyermek a saját pólómintáját hétfőn elkészítheti, amit még aznap este a pólókra
nyomtatunk, hogy a keddi kiránduláson már mindenki viselhesse azokat.
A kaja. Az étkezéssel kapcsolatos minden igényt kérem a bgyt2007@freemail.hu címre megírni
legkésőbb június 1-ig. Napi három étkezést biztosítunk, reggeli (hideg), ebéd és vacsora
(meleg) elosztásban. Az első étkezés a vasárnapi vacsora, az utolsó a pénteki reggeli lesz. Lesz továbbá egy hagyományos "terülj-asztalkám",
amin megtalálható lesz tea, kávé, ásványvíz, szörp, kenyér, vaj, lekvár. Figyelem! Szénsavas (kivéve ásványvíz) és dobozos üdítőket nem
veszünk! Ezen kívül más nem lesz központilag beszerezve, ha igény van, akkor - saját költségen - megrendelhető bármi a bevásárló brigádnál.
A táborban csak az étkezőben van tányér, evőeszköz, amit saját célra nem használhatunk, tehát ha valaki késsel-villával a saját tányérján
akarja a zsíros kenyerét elfogyasztani, az hozzon.
Egészségügy. A tábor területén nincs kullancsveszély, ennek ellenére mindenki saját belátása szerint, orvosával
(gyógyszerészével J) konzultálva védekezzen, vagy oltassa be magát. A szúnyogok ellen
a Balatonnál folyamatos permetezés van, de erre is érdemes felkészülni (szúnyogriasztó szerekkel, csípésre jó kencékkel. Reményeink
szerint strandidő lesz (a tábornak saját strandja van!), tehát a nap égető ereje ellen is védekeznünk kell (mindenki a saját
igényeinek megfelelő faktorszámú naptejekkel, ill. leégés esetére jó szerekkel).
Lehetőség szerint társasjátékokat, labdát és egyéb olyan dolgokat, amivel a gyerek szereti
elfoglalni magát, mindenki hozzon, minél több lehetőség van, annál színesebb lesz a tábor.
A tábort július 6.-én péntek reggel 10 óráig el kell hagynunk,
kérjük, hogy akiért jönnek, ezt vegyék figyelembe.
Az anyagiakról. Az idén minden programot (belépők, jegyek, díjak stb.) a tábor költségvetéséből fizetünk.
Amire számítani kell, az a kötelező IFA (idegenforgalmi adó), ami éjszakánként,
személyenként (18éves kor felett) 340,-Ft, amit mindenkinek a helyszínen kell majd fizetni. Felhívjuk továbbá a figyelmet,
hogy a tábor részvételi díjának fizetési határideje május 31., amiről időben figyelmeztető leveleket fogunk küldeni a levelező listára.
Tisztelettel: