BVT XIII.
2007. augusztus 24. péntek-26. vasárnap
Gemenci Kirándulóközpont



Kedves Bolyaisok!


Mint azt a fentiekből is látni, a BVT idén nem vált helyszínt, így marad a Szekszárd melletti Gemencen, a Kirándulóközpontban. Ennek van hátránya is (nem épp a legolcsóbb hely), de talán több az előnye (nincs lepke, nagyon kultúrált a hely, és szép a környék). Aki tavaly volt, az tudja; aki meg nem, az meg jöjjön el, és nézze meg J!

A szállás a szokásos módon lesz idén is: 3 ágyas apartmanok, ahová egy negyedik 'polifoam'-os ember is elfér (természetesen olcsóbb árral, de lásd (*) lentebb!). Az étkezés is a tavalyihoz fog hasonlítani, azaz a helyi Trófea étteremben lesz megoldva, ahol az előteret várhatóan idén is megkapjuk.

A programokról elöljáróban csak annyit, hogy lesz annyi, mint tavaly J. Konkrétabban: még szervezés alatt állnak, így pontosabbat majd később, de az alapítvány idén is támogatja ezek megrendezését.

És akkor jöjjön a lényeg, az árak!
Bár a szállás egy kicsit emelkedett, de az étkezés maradt a tavalyi áron (valamint reméljük, maradt a minőség és a mennyiség is J). Részletesebben:
Szállás árak (előreláthatóan):

Kaja árak: Vagyis a teljes tábor várható költsége (péntek vacsi+szállás, szombati reggeli, ebéd, vacsi+szállás, és vasárnapi reggeli): (*)=A polifoam-ot - a tavalyi szabályozásnak megfelelően - csak akkor választhatod, ha (1) már minden apartmanhely ki van adva, az apartmanban te vagy a negyedik (ötödik, hatodik, stb.), és persze az első három fizetőssel megbeszélted; vagy (2) ha 3-nál több főből álló családdal jöttök!

Az idegenforgalmi adót (250,- Ft/fő/éj - felnőtteknek) mindenki a helyszínen kp-ben!!!

Mindezeket mérlegelve, ha jönnél, akkor jelentkezésedet ide várjuk: BVTjelentkezes@gmail.com (a jelentkezés sorrendjében lesznek feltöltve a házak, így célszerű nem minél későbbre hagyni mindezt). Természetesen a jelentkezés akkor válik véglegessé, ha be is fizeted határidőre a pénzt. Hogy hová és kinek? Naná, hogy az alapítvány számlájára:

Bolyai Club Kollégiumi Alapítvány
OTP 11711034-20842491

Kérjük, hogy a megjegyzés mezőben feltétlenül tüntessétek fel, hogy mire is külditek a pénzt, valamint hogy hány személy számára fizettetek (pl.: BVT, 2felnőtt+1gyerek)!

És akkor a határidők...

Aki jönne, de éppen anyagi problémákkal küzd, annak üzenjük: mindenben meg tudunk egyezni, akár a második részletnek a BVT után történő fizetéséről is! Ehhez az Alapítvány biztosítja a fedezetet. Egyeztetés a fenti email-címen!


És a végére még egy link, ahol azt látni, hogy mennyire is népszerű a BVT: BVT-2007 J.