Dr. Jenei Sándor

Ha valaki megkérdezné tőlünk, milyennek kellene lennie egy ideális kollégiumi igazgatónak, csak egy nevet kellene mondanunk válaszként: dr. Jenei Sándor nevét. Ő volt az, akiben a szükséges tulajdonságok szerencsésen találkoztak: a humanitás, a közösségi szellem, az elszántság és a tapintat, az elkötelezettség és a tiszta erkölcsi elvek. És az alázat a feladat iránt.

Már a Rákóczi úti Bolyai Kollégiumban is igazgató volt, de gyökerei a kollégiumi mozgalomban még korábbra nyúlnak vissza, közvetlenül a második világháború utánra. Ő maga így vallott erről 1975-ben, a Bolyai Kollégium 10 éves évfordulójára kiadott újságban:

"Idestova harminc éve - mivel nem szándékoztunk a földön aludni - jobb híján a tápai réten dömöcköltük keményre, friss szalmával a honvédségtől kapott avítt szalmazsákokat. A villanyt a tanyasi gyerekek szerelték valamelyik "öreg" kollégista irányításával. Csak az egyszem tanulót fűtöttük, ágyneműt mi hoztunk. És ez így volt természetes."

Innen már az említett 1975-ös évfordulóhoz is nagy út vezetett. Aztán hamarosan következett az új, akkoriban modernnek számító Budaörsi úti kollégiumba való kiköltözés, melyet a TTK részéről nagyrészt ő vezényelt. Itt volt Fajth József halála után átmenetileg megbízott főigazgató is. Sokan győzködték: maradjon, de ő szerényen és átgondoltan nem vállalta ezt a megbízatást, átadta utódjának, Papp Józsefnek, visszatért szeretett TTK-s részkollégiumához.

Ő maga ritkán beszélt erről, de lényegében azért döntött így, mert itt tudott igazán emberekkel, hallgatókkal, kollégistákkal foglalkozni. "Nem való nekem a gazdasági ügyek meg a műszaki gondok, én nevelni akarok, és ezek csak elveszik ettől az időmet"- szokta mondani. És ehhez a gondolatához végig hű maradt: mind a Bolyai, mind a Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumban nagy szeretettel és elszántsággal igazgatta a TTK-s kollégisták sorsát, egészen kényszer-nyugdíjazásáig, 1995-ig.

Sajnos, ahogy az ilyenkor lenni szokott, éltető talajából kiszakítva az öreg fa hamar megkorhadt... Sülysápi házába visszavonulva még élvezte barackfái árnyát, örült, ha meglátogattuk, és még Körtvélyespusztára is eljött közénk, a Bolyais Világtalálkozóra. Ám igazi feladat nélkül már a kor és betegsége győzött. Mindig küldtük neki újságjainkat, beszámolóinkat a Bolyais rendezvényekről, mert tudtuk: nagyon örül ezeknek. És egyszer csak 2006 február 23.-án egy rövid levél jött válaszként feleségétől, miszerint:

"Dr. Jenei Sándor 2005. november 20-án csendben elhunyt...Több éve Parkinson-kórban szenvedett, amely nagyon legyengítette, s a tüdőgyulladásból nem tudott felépülni."

Sajnos, így elkésve tudtuk meg e szomorú hírt, és nem tudtuk képviselni a klubot és a kollégiumot a temetésen. Ezért is érezzük kötelességünknek, hogy most megemlékezzünk róla, hogy most így, nagyobb plénum előtt is elbúcsúzzunk tőle.

Azt hiszem, hogy nincs olyan kollégiumi név, melyet többen ismernének, mind az övét. Talán csak Cila kelhetne versenyre vele... Mi itt most kollégiumi szempontból több mint 30 évet ölelünk fel, a '70-es évek elejétől napjainkig, mégis biztos vagyok benne: a jelenlévők minimum 90%-a tudja és érti, mire gondolok, ha azt mondom, így nagybetűvel: "A JENEI".

Zárszóként idézzük ismét őt. A következő mondatokat is 1975-ben írta le, de ma is érvényesek, és akár mottóul szolgálhatnak ezen rendezvénynek is.

"Nagy út áll mögöttünk; gazdagabbak, műveltebbek, tudatosabbak lettünk. Felsőbb osztályba járunk. Lehagytuk elődeinket, ez jó és természetes, de a hitükből egy kicsit vételezhetnénk. Nem a lángolásra gondolok én, hanem a cselekvő elkötelezettségre. Korunk kérdéseit kell megválaszolnunk; választanunk, döntenünk kell nap mint nap, hol kisebb, hol nagyobb kérdésekben, - és ez nem kis feladat. Ehhez kíván sok sikert egy volt kollégista, és szíves figyelmetekbe ajánlja Simon István döbbenetesen szép versét."

Kedves Igazgató Úr! Kedves Sándor!

Mi ezt a feladatot vállaltuk! Reméljük, fentről is látod: igyekszünk...

Nyugodj békében!