Engedtessék meg nekem, hogy pár nagyon személyes momentumot idézzek fel, melyek ugyan kis dolgok és mellékesnek tűnhetnek, mégis... mégis nagyszerűen kifejezik azt, ami miatt most összegyűltünk. Mi mindnyájan tudjuk azt a titkot, hogy egy Embert (így, nagy E-vel) nem a hivatalos méltatásai tesznek naggyá, hanem a "kisemberek" emlékezete, mely megőrzi őket.
Nekem 1984 őszén volt szerencsém megismerkedni dr. Jenei Sándor Igazgató Úrral, aki végül is télen felvett a kollégiumba. Már diákként jó kapcsolatba kerültünk: önkormányzati képviselő lettem, majd a Központi Kollégiumi Bizottság titkára, melynek ugye a kari igazgatók is tagjai voltak... és hát természetesen a Bolyai Club révén, mely az Igazgató Úr "szíve csücske" volt...
Sose felejtem el, mennyire boldog volt, ha megnyertük a BN-t, vagy a Showhajtást, vagy egyéb kiemelkedő tettet hajtottunk végre... és örülhetett, mert ilyenből volt bőven. 1985-ös műsorunkban például szerepelt is, Németh Gáborral együtt, mint a Muppet Show két öregje... A '90-es évek elején, mint főszervező, meghívtam "külsős zsüritagnak", és máig emlékszem: milyen boldogan táncolt a lányokkal, értékelte a palacsintákat, pontozta a verseket... és egyáltalán: örült, hogy a fiatal kollégisták -fogadott lányai és fiai- körében lehetett!
Minden BN-győzelmünk után lelkesen osztogatta a kortesnek a Bolyaiban a "piros" kollégiumi jelvényeket, melyek a Kőrösi Csoma bicentenáriumra készültek... Nekem elárulta, hogy annak idején direkt sokat félrerakott erre a célra, de már hál'Isten, nagyon fogy... Amikor 1989-ben engem választottak meg diákigazgatónak, egy Kőrösi 100Ft-ossal lepett meg, melyet máig őrzök.
1989 után mint kollégiumi tanár dolgoztam vele, egészen kényszernyugdíjazásáig. A már jól megszokott leépítés volt, és természetesen ekkor is azokat tették ki, akik a munka dandárját végezték: jelen esetben a kari kollégiumi igazgatókat. A munka, az természetesen maradt, azt nem lehet leépíteni, csak a fizetést... és az embert. Nagyon féltettük, mert nagyon fontosat vettek el tőle: munkáját, melyhez értett és mely élete értelme volt...
Én lettem az utódja, mint kari csoportvezető kollégiumi tanár, és bevallom: hosszú ideig nagyon furcsa volt a fogadóórákat tartani - helyette... Igyekeztem felnőni hozzá, de nem tudom, mennyire sikerült...
Többször meglátogattuk még sülysápi kertjében, egyszer még a Bolyais Világtalálkozóra is meghívtuk és lehoztuk közénk. Körtvélyespusztán töltött velünk egy délutánt, és látszott rajta: boldog, hogy közöttünk lehet, hogy látja: minket, akiket szeretett, a kollégium után is összetartja az a kapocs, melyet Ő is mindennél fontosabbnak tartott: a szeretet.
Kedvenc szavajárása volt, hogy intézményünk kollégium legyen, ne csak diákszálló, ahova csak aludni térnek be az emberek. Szellemi igényeinket is elégítsük itt ki, dolgozzunk, tanuljunk, szórakozzunk együtt, s ezáltal mintegy "nevelődjünk" is, közösen.
Bízunk benne, hogy ez a kollégium -az ígéreteknek megfelelően, de hát azokból mindig van elég- végre megújul szerkezetileg, felújítják, s a XXI. századba átjuttatják... De ugyanakkor bízunk abban is, hogy a szellemiség ezt túléli!... A szellemiség, mely mostanában ugyan elavultnak tűnik, de egyáltalán nem 'ásatag', és minden ellentmondás ellenére a jövőt is hordozza. Mert szeretet és közösség nélkül nincs jövő!
Mi igyekszünk ebben a szellemben tevékenykedni, azóta is, hogy elhagytuk a koleszt. Igyekszünk segíteni, hogy túlélje ezeket a nehezebb éveket... Reméljük, Igazgató Úr ott fent elégedett velünk, munkánkkal.