“Bárhová mész, nem hagyunk el,
ott lesz minden tengerész”
(Kapitány)
Ezúttal a tengerész-környezetet választottuk, mert úgy ítéltük meg, hogy elég markáns, elég jellegzetes, de ugyanakkor tág teret adó keret lesz ez. Sajnos, a bulgár csíkospóló-szállítmány nem jött össze (Szatyika!), ezért fehér pólónk volt, rajta egy felhímzett hajó. Varrtunk magunknak matróz-sapkát is, és aki tehette, egy vén tengeri medvéhez illõen még pipát is vett a szájába.
Az újságunk a “Három árboc” ... helyett az “Új Magyar Matróz” címet viselte. (Milyen jó kis “címadó-bulit rendeztünk! Kacsa szerintem még ma is szomorú, hogy a “Három árboc” vesztett...:-) A fõmûsor elég nehezen készült el, és hellyel-közzel hasonlított (legalábbis hatásában...-) a ‘87-es D-Duó mûsorra. A helyzetbõl adódóan különbözõ híres hajósokról, hajóutakról szólt, amikrõl a vén, idõs matróz regél a kuplerájban. Az eleje sikerült talán rosszabbra (hangosítási problémák is voltak), és egy rossz kezdet aztán rányomja a bélyegét az egészre, görcsössé téve a szereplõket és merevvé a közönséget. Summa summarum: nem voltunk túl boldogok a mûsor után... (Most már valljuk be, helyenként talán kicsit vaskosra is sikerült.) Nekem a legjobban Fefe dala tetszett, amit pont õ -talán a nóta érzelmessége miatt- nem tartott sokra.
Na de a gálamûsor!... arra szokásunk szerint összeszedtük magunkat. Egyik legjobb mûsorunk volt. Kicsit kiléptünk a hajós-keretbõl, és egy abszolút kollégiumi, diáknapokhoz méltó produkciót sikerült összehozni, sok-sok dallal. Egy frissen felvett kollégista (Bütyök) elsõ napját írta le szeretett kollégiumunkban, kedvesen megfricskázva szinte mindent és mindenkit, magunkat sem kímélve. (Emlékszem, a fûtõk utána tiltakoztak nálam, hogy kimaradtak a “szórásból”.) Néhány emlék:
- Kacsa, amint Misi bácsit, a rendészt alakította frenetikusan (szokásához híven “szerepkönyvön kívül”), és elég sokan értették a “Sajttá fúrom a szobáját!” kitételt. (Aki nem értené: Misi bácsit kérte meg boldog-boldogtalan, hogy fúrjon már a szobájába egy lyukat a falba a kispolcnak, a szárítónak, a kedvenc képének, stb.)
- Bazsi és Manó, mint TMK-sok. Kollár Sándor, a TMK fõnöke, szinte leszédült a székrõl a nevetéstõl, amint a TMK-brigád a színpadon elénekelte, hogy: “Sohase mondd, hogy nem találsz új hibát...”
- Patek, mint bõsz portás
- jómagam, aki Jenei igazgató urat “alakítottam”. (A sors furcsa fintora, hogy most “élesben” is ezt teszem...)
- Bazsi, mint a barátnõjével a szobát elfoglaló kollégista, aki bemenni vágyó szobatársának elénekli: “Csak anyám hagyjad, ennyi elég”
- Bütyök, amint a színpad elejére ülve fejfénnyel énekli: “Már csak néhány lámpa ég”
- Stengi, aki felragasztotta a szövegét a színpadon lévõ biliárdasztalra, de így is született néhány “nánáná”-s sor...
- Manó, aki viszont az asztalára ragasztotta fel a szöveget, de elkövette azt a hibát, hogy éneklés közben felállt...
- és persze Jucus, amint “cukrozza” a túrós palacsintát