Erdélyi kirándulás 2009. október

1. nap


Nem is tudom, hogyan kezdjem el. Talán a leutazással.
A társaság egy része nem szereti a repülést, így autóval tette meg az utat közvetlenül Ivóig - állítólag az előkészületek miatt nem jöttek Marosvásárhelyre, de mint végül kiderült, inkább a helyi vendéglátás (különösen az innivalókkal kapcsolatosak) miatt maradtak távol az első és második nap közös programjaitól. A maradék (a főcsoport) viszont bátran nekiment egy repülőútnak; bár nem sikerült egyben letudnunk ezt. Mivel 2 járat megy Marosvásárhelyre, és egymás után (1 óra különbséggel), így természetesen két részletben utaztunk. A többség a Wizzair sugárhajtású gépével, míg a kisebbség (Anna és Pifta) a Malév légcsavarosával. Voltunk páran, akiknek ez volt az első útja, így ez hatalmas élmény volt a késés ellenére is - kezdve a repülőtéren megjelenéstől, a csomagfeladáson, ellenőrzésen, beszálláson, repülésen át egészen a leszállásig. Ebből részletesebben említésre érdemes is volt pár. Először, hogy Olga lába nem volt teljesen egészséges, ami miatt egy fémes merevítőt viselt. Odafelé nem volt különösebb gond vele (levette, ellenőrzésen átment, visszavette), de visszafelé (részletesebben majd ott)... J Másodszor, hogy az út nem volt túl hosszú (felszálltunk, átszaladtak a kajás kiskocsival a gépen, majd már meg is érkeztünk; viszont legalább leszállás előtt tettünk egy díszkört), de egy élmény volt (bár nem egy olyan méretű emberre tervezték az üléseket, mint amilyen BéLevi, vagy én; így kicsit össze kellett húzni a lábainkat). Harmadszor, hogy amint megérkeztünk, az orrunk elé toltak egy kérdőívet, melyen azt kellett leírni, hogy voltunk-e influenzások az elmúlt pár napban, nem érintkeztünk-e ilyen emberrel, és különben is... Természetesen mindenki egészséges(nek vallotta magát).
A csomagok megszerzése után az épületből kijutva szinte azonnal megtaláltuk a buszunkat, és amíg a Malévos gép (díszkör nélküli leszállás után) megérkezett, addig ismerkedtünk a sofőrünkkel, bepakoltunk, és a jó időben kártyáztunk egy keveset. Ez utóbbi részmondat két fontos elemet is tartalmazott a kirándulás egészére nézve: egyrészt, hogy jó idő volt -hatalmas szerencsénkre- (a késő őszi időponthoz képest 20 fok körüli hőmérséklet volt egész kirándulás alatt, holott a kirándulás előtt hideg is, csapadék is volt Erdélyben és hó is esett már a Hargitán); másrészt, hogy volt kártyázás (miután az első nap észrevettük, hogy a buszunk hátsó részében egy ovális kártyaasztal volt, amin üdítőtartó is volt, illetve körbe volt véve egybe ülőalkalmatossággal -valamint megkaptuk rá az engedélyt, hogy használhassuk-; azután az utazások alatt mindig járt az ördög bibliája).
Marosvásárhelyre vezető út alatt beszélgettünk a sofőrrel, élveztük a luxusbusz kényelmét, és ismerkedtünk a tájjal (valamint elkezdődött a maratoni kártyaparti). Megérkezéskor először a szálláshelyünket kerestük fel, majd lepakolás után elindultunk felfedezni a várost (legalábbis a központját, illetve a környező részeket). Elég érdekes volt a városkép, mert a posztmodern szocialista épületépítési műremekek, és a szép régi épületek váltották egymást, a központ mellett pedig még egy kis patakocska is elfért. A városközpont egy egyenlő szárú háromszög alakú tér volt, amelynek alapján egy templom található; a belsejét pedig egy parkká alakított rész foglalta el. Amikor ott voltunk, akkor éppen valami nagyobb almavásár lehetett, mert tele volt piachoz hasonló árusokkal, akik szebbnél szebb, és finomabbnál finomabb almát árultak.
Hazafelé a kisebb utcákon keresztül indultunk el; így találtunk Bolyai és Kőrösi Csoma Sándor utcát is; láttuk a Bolyairól elnevezett Tudomány és Technika házát; kívülről megszemléltük a várat; és felfedeztük, hogy ott nincs annyi lopás, mint itthon (a kábelek az oszlopokon ott voltak hagyva, mintha éppen most mentek volna ebédszünetre a munkások munka közben; illetve a víz-/gázórák is kint voltak az utcán).
Mire visszaértünk, addigra kész lett a vacsi is, így mentünk enni. A részletek nélkül annyit érdemes elmondani, hogy finom volt; és ettünk csorbát (egy speciális erdélyi savanyú levest). A túra folyamán szinte minden alkalommal más és más fajtáját próbáltuk ki ennek az ételtípusnak, de végeredményben mindenhol rengeteg fogyott, akármilyennek is nevezték. Vacsora után a társaság két részre bomlott. A bátrabbak elindultak egy felfedező jellegű kocsmatúrára; a többiek pedig elkezdték beszélgetéssel megemészteni a látottakat, mely később egy egész estés Bang partivá vált (Bazsi után szabadon: ez egy olyan játék, ahol mikor kezded megérteni a szabályokat, akkor előjön egy speciális szabály, ami miatt már megint nem érted a lényeget). A kocsmatúra életben maradottjai az esti megérkezés után tartottak egy rövid élménybeszámolót, majd mindenki eltette magát másnapra.