A napi program elég lazasága miatt a felkelés is a többi naphoz képest kicsit lazábban történt. Ennek ellenére mindenkinek megvolt a reggelije, mire elindultunk a Hargitára.
A menedékházhoz való eljutásban egy átalakított katonai terepjáró (Mercedes gyártmány) segített, illetve Pepe kocsija (mivel a terepjáróban 'csak' ~10 főnek volt hely, így kellett a második kocsi is). Ahhoz képest, amilyennek kinézett egészen kényelmes volt, és egy röpke fél-egy órás út után már fent is voltunk (az út közben megálltunk egy forrásnál is). Maga a látvány csodálatos volt már itt is - a mellettünk futó patak csobogása pedig még a szemünk mellett a fülünket is kényeztette.
A Madarasi menedékháztól indult a gyalogút, mely első szakasza nehezebbneknek minősíthető (meredek volt), a második része pedig viszonylag könnyűnek (nem volt különösebb szintemelkedés a sípálya után; viszont nagy volt az úton a sár). Minél feljebb értünk, annál jobban kinyílt előttünk a környező táj is, mivel a nagyobb fákat felváltották a kisebb cserjék, és füves részek - maga a látvány páratlan és épp ezért felejthetetlen volt. Még a csúcs előtt feltűnt az első kopjafa; de a csúcson már egy rengeteg fogadott belőle minket. Persze, a csúcson nem csak a díszesebbnél díszesebb kopjafák áradata és a helyi növényzet fogadott minket, hanem egy köves üzenőfal is. Itt a földön kövekből kirakott neveket, csoportokat, rövidebb üzeneteket olvashattuk; mely mellé mi is kiraktuk a BC logóját emlékül.
Ha az ember a csúcsról körbenézett több teljesen más tájat láthatott. Az egyik oldalon a hegyek koronái folytatódtak tovább, a másik oldalon a szép időben messzire el lehetett látni, és lehetett csodálni a kilátást (állítólag Ivóban Pepe házát is látni innen - ha valakinek jó szeme, vagy távcsöve van). A harmadikon pedig egy völgyben a felhők mozgását lehetett figyelemmel kísérni, ami mintegy teknőben lévő víz hullámzott, és haladt a szelek által vezetett célja felé (a hullámzást szó szerint lehet érteni, mert a felhők tetejének mozgása tényleg olyan volt).
Míg felfelé szinte egyben érkezett fel a csapat, addig lefelé külön csoportokban indultak el az emberek, de mivel medve erre sem járt, így mindenki egyben érkezett meg a menedékházig. Itt Nassanyi vezetésével egy csoport elindult megnézni a leendő házának helyét, és itt történt meg részéről az ünnepélyes felköszöntés is (házassági évforduló, de lehet, hogy egy kis utó-szülinap is, melynek Pámcsi volt a célpontja).
Innen visszaérve a menedékházhoz, el is készült az ebéd, amely sült pisztráng volt puliszkával, jó nagy adagban. Az ebéd után egy kis pihenés következett, majd elindultunk hazafelé. Volt, aki kocsival, és volt, aki gyalog - ugyanis páran úgy döntöttek, hogy hazaérnek még sötétedés előtt sétálva is, így ilyen módon indultak el. De persze, a realitás az, hogy az utat nem sikerült időben megtenniük, így kocsival kellett eléjük lemenni. Akik viszont kocsival indultak vissza, azok időben elkezdték még a vacsorára való előkészületeket, ami bográcsos paprikás pityóka volt. Ehhez az esethez kapcsolódik két vicces történet. Az első, hogy amikor épen készülgettünk, akkor ment éppen Dénes bácsi az úton hazafelé, és megpróbáltuk behívni. A próbálkozás (és a siker) valahogy így hangzott:
- Dénes 'bá! Jöjjön már be hozzánk!
- Á, sok dolgom van!
- De ugyan jöjjön már be, adunk egy kis kaját is.
- Az asszony otthon vár, Ő is csinált egy jó kis vacsorát.
- Dénes 'bá, és egy kis pálinka?
- Pálinka? Végülis arra ráérek.
Aztán ott maradt még vagy egy jó órát. J A második történet pedig pont ehhez az ottmaradáshoz kapcsolódik, mert amíg iszogattunk, addig páran nekiálltak fát hasogatni. Küzdöttek vele, de azért lassan haladt is a dolog. Egy idő után a szomszéd megelégelte ezt a szenvedést, aztán megmutatta, hogyan is kell ezt csinálni. Mit is mondjak? Ugrásszerűen nőtt meg a hasogatott fa mennyisége. J
Persze, az idő mindenkinek múlik, így végül Dénes bácsi is -a sztorizgatások után- elindult haza, a sétáló embereket is hazahozta az autó, a vacsi is elkészült, és az utolsó Ivóban eltöltött este még jól ki is beszélgettük magunkat.