Erdélyi kirándulás 2009. október

6. nap


Az utolsó nap kicsit lassan és melankolikusan indult, mintha mindenkiben ott lapult volna a kirándulás vége, hogy megyünk haza. Ezt az időjárás is erősítette, mert az elmúlt napok napos időitől búcsúzva borult ég, és a nap közben több helyen is szemerkélő eső volt a társunk, mintegy megsiratva, hogy mennünk kell. A reggeli elfogyasztása után (van, akinek már előtte is) jött a repülőre kompatibilis pakolás nevű játék, melyben cél, hogy úgy legyen minden elcsomagolva, hogy érkezéskor már csak fel kelljen adni a táskákat a megfelelő helyen. A fogadóhoz való leutazás is (a nagyobb cuccoknak, hátizsákoknak köszönhetően) több részletben történt meg, így külön 'welcome' (vagy inkább 'goodbye') drink volt az elsőknek, és az utolsóknak. A buszon való utazás alatt is érezni lehetett a feszültséget, bár abba némi elszámolási különbözőségek miatti gond is beleszólt (a buszvezető cége a sofőrön keresztül jelezte, hogy a szerződés szerint nekik még járna pénz, míg Pepéék meg azt próbálták elmagyarázni, hogy a szerződés szerint nem járna). A hazafelé tartó úton még egy utolsó vásárlási lehetőséget teremtettünk magunknak (megálltunk egy kis időre Korondon, hogy aki még szeretne, az az utolsó Lei-jét is elkölthesse), majd a buszos utunkat befejezendő megérkeztünk a repülőtérre. Itt érzékeny búcsút vettünk a sofőrünktől, majd ellenőrizhettük, hogy a bepakolás mennyire volt sikeres. Volt, akinek elsőre sikerült, volt, akinek csak másodikra, de végül mindenki átmehetett a várócsarnokba. Persze, ez sem volt olyan egyszerű, mert amíg Budapesten Olga levette a járását segítő fémes gyógyeszközt, addig itt azt mondták, hogy nyugodtan átmehet a fém-ellenőrző kapun - ennek örömére jött is egy 10-15 perces áramszünet. J
A rossz időnek köszönhetően (vagy csak általam annak tulajdonítva) a repülők is késtek jó 1 órát, így az ekkor már rendesen eső csapadék csak még rosszabbá tette a búcsúzást Erdélytől. A felszállás után még egy ideig a felhőkben repültünk, de egy idő után feléjük emelkedtünk, és így utaztunk hazáig. Mire megérkeztünk Budapestre, addigra az összefüggő esőfelhőkből már csak néhány bárányfelhő maradt (azokat is erősen keresgélni kellett), és a nap sugaraival kísérve szálltunk le Ferihegyen. Innen indult el mindenki a saját kis valóságába ebből a pár napos kis tündérmeséből, amelyben részt vehettünk.